Bemutatkozás

Bemutatkozás

Rólam

Üdvözlöm,

Faragó Csaba vagyok, földmérő mérnök (geodéta). Diplomámat 2008-ban szereztem a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar földmérő szakán, mérő szakirányban.
Ügyfeleim azok a cégek és magánszemélyek, akik építkezés előtt, közben, vagy utána állnak, és földmérő munkájára van szükségük. Elvégzem a terepi, irodai, földhivatali feladatokat, hogy önnek „csak” az építkezés többi részével kelljen foglalkoznia.
Főiskolai tanulmányaimat követően, 2008 óta foglalkozom geodéziával. Részt vettem nagy autóipari cég gyárbővítésének, ipari csarnokok, illetve kikötő építésének geodéziai munkáiban. Számtalan Változási vázrajzot is készítettem a megrendelők megelégedésére.

Amennyiben földmérési munkára van szüksége, forduljon hozzám bizalommal!

Szolgáltatási terület

Főleg Budapest és Pest megye vonzáskörzetében vagyok elérhető, de helyileg távolabb eső munkákkal is foglalkozom. Amennyiben földmérési munkára van szüksége, keressen bizalommal!

IMG_20180905_130137

Szolgáltatások és árak

Szolgáltatások és árak

Az árak alanyi adó mentesek, így +áfa nem terheli.
Épületfeltüntetés

Az ingatlan-nyilvántartásban nem szereplő épület feltüntetése. Erre új épület építése, vagy bővítése során van szükség. A használatbavételi engedély megszerzésének záradékolt épületfeltüntetési vázrajz is a feltétele. A megbízást követően felmérem az épület külső kontúrvonalát, elkészítem a munkarészeket és földhivatali záradékolásra benyújtom. A záradékolást követően a vázrajzot feltöltöm az OÉNY (Országos Építésügyi Nyilvántartás) rendszerébe. A földhivatalnál így ideiglenesen térképezve lesz az épület, és amint a megrendelő megszerzi az Építésügyi Hatóságtól a használatbavételi engedélyt, véglegesen átvezetésre kerül az épület a térképen és a tulajdoni lapon is egyaránt.

Munkadíj: 100.000 Ft-tól

Földhivatali díjak:

Adatszolgáltatás: 4.000 Ft
Vizsgálati díj: 800 Ft / épület
Ingatlan-nyilvántartási eljárás díja: 6.600 Ft / hrsz.

Épület törlés

Amennyiben elbontásra került egy épület, épületfeltüntetési vázrajzot kell benyújtani. Amennyiben a telken lévő összes épület elbontásra került, elegendő az eredeti jogerős bontási engedély, vagy hatósági bizonyítvány birtokában bejelenti az illetékes földhivatalnál.

Munkadíj: 100.000 Ft-tól

Földhivatali díjak:

Adatszolgáltatás: 4.000 Ft
Vizsgálati díj: 800 Ft / épület
Ingatlan-nyilvántartási eljárás díja: 6.600 Ft / hrsz.

Telekhatár kitűzés

Amennyiben szeretné tudni, hol húzódik a földrészlet határvonala, vagy szeretné tudni, hová építse a kerítését, a jogi határvonalat ki kell tűzni. Ez esetben a földhivatali adatszolgáltatást követően kiválasztunk egy időpontot a kitűzésre, amiről a szomszédokat levélben értesítem, hogy jelen tudjanak lenni a kitűzésnél. A kitűzésről Kitűzési Vázrajz is készül, amit a földhivatali záradékolást követően, átnyújtok a megrendelőnek.

Munkadíj: 190.000 Ft-tól

Földhivatali díjak:

Adatszolgáltatás: 6.000 Ft

Tervezési térkép

A tervezési térkép egy olyan térkép, ami az érintett telek és környezetének aktuális terepviszonyait, tereptárgyait ábrázolja vízszintes és magassági értelemben.

 

A tervezési térkép tartalmazza a területrészen belül lévő összes tereptárgy felmérését, melyek a következők lehetnek:

Kerítés, épületek, járdák, bejárók, burkolatok, közmű aknák, közmű kiállások, növényzet, fák (külön mérve, ha jól elkülönül a növényzettől), árkok, villany oszlopok.

A felmérés tartalmazza a szomszédos telken, területrészen lévő épületek telekhatárhoz közeli falsíkját, az eresz és tetőgerinc vonalát, és az épület legmagasabb pontját.

A felmérés érinti a telekrész utcafrontján és a szomszédos telkek irányában még 20-20 méter közterület felmérését is.

 

Az átadott dokumentáció tartalmazza a 3D (X,Y,Z) felmérést, szintvonalakkal kimutatva a szintkülönbségeket dwg és pdf formátumban, valamint a mért pontok koordinátajegyzékét txt formátumban.

 

Munkadíj: 150.000 Ft-tól

Épület kitűzés

Újonnan építendő épület alapozásának, vagy falának kitűzése.

A tervező által készített kiviteli tervek alapján kitűzöm a kért állapotot, ami lehet az alapozás külső széle, a fal külső kontúrvonala, kitűzési tengelyvonalak, vagy az épület egyéb jellemző pontjai. A kitűzés történhet a tervezett helyére, kibiztosítva, vagy zsinórpad állásra. Ez rendszerint a kivitelezővel való egyeztetés során dől el. A kitűzött pontokat fa karókkal, vagy hilti szeggel (zsinórpad állás esetén) jelölöm.

 

A kitűzés előtt célszerű a tereprendezést elvégezni, a felső termőréteget (humusz réteg) eltávolítani, esetleg az építési anyagokat behordani, hogy a munkagépek mozgását ne akadályozzák a kitűzött karók.

A kitűzés előkészítéséhez szükségesek a kiviteli tervek (helyszínrajz, statikai terv, földszinti alaprajz, metszet rajzok, kitűzési terv …) és esetleg a földmérő által készített tervezési térkép, ha készült korábban. A terveket CAD formátumban (dwg, dxf) kell megkapnom, amit a megrendelő vagy én elkérek az épület tervezőjétől.

 

Munkadíj: 

Kitűzés 20 darab pontig: 100.000 Ft – tól
Kitűzés 20 darab fölött: 1500 Ft / pont

Telekalakítás (telekmegosztás, telekösszevonás, telekhatár-rendezés, telekcsoport újraosztás)

A telekhatár változásával járó eljárásokat összefoglaló néven telekalakításoknak nevezzük. Ez lehet telekmegosztás, telekösszevonás, telekhatár-rendezés, telekcsoport újraosztás. A telekmegosztás során egy telekből alakítunk ki több telket, a telekösszevonás során pedig pont fordítva, több telekből egyet. A telekhatár-rendezésnél két telek közti határvonalat módosítjuk. A telekcsoport-újraosztásnál több telek darabszáma, illetve határvonalának helyzete változik. Bármilyen telekalakításról is legyen szó, közös jellemzőjük, hogy célszerű a kívánt telekalakítást felvázolni a helyi jegyzőnél, aki a településrendezési terv és a helyi építési szabályzat ismeretében állást tud foglalni, hogy kivitelezhető-e az elképzelés. Ez azért is fontos, mert a telekalakítási eljárásban, mint szakhatóság vesz részt, és kellemetlen lenne akkor szembesülni az elutasítással, amikor már sok időt, energiát és pénzt fordítottunk rá. Amennyiben nincs akadálya a telekalakításnak, elvégzem a szükséges terepi méréseket, elkészítem a munkarészeket, és beadom a földhivatalba záradékolásra. Valamint az újonnan létrejövő határvonalakat kitűzőm és terepen megjelölöm fa karóval. A záradékolt vázrajzot átnyújtom a megrendelőnek. Ezek után le lehet folytatni a telekalakítási eljárást, aminek eredményeként a földhivatal határozatot hoz.

Munkadíj: 150.000 Ft-tól

Használati megosztás

Ha egy földrészleten belül több tulajdonos van, akik külön szeretnék használni a telek bizonyos részeit, és a telekmegosztásra nincs lehetőség (a telek mérete miatt például), akkor erre a használati megosztás lehet a jó megoldás. A kívánt használat szerint elkészítem a vázrajzot és záradékoltatom a földhivatalnál. Ingatlan-nyilvántartási átvezetésre nem kerül, tehát nem lesz látható sem a térképen, sem a tulajdoni lapon a változás, de az ügyvéd ellenjegyzi és szerződésbe foglalja a használatot.

 

Munkadíj: 150.000 Ft-tól

Adatszolgáltatás: 4.000 Ft
Vizsgálati díj: 800 Ft

Művelési ág változás

A termőföld művelési ágának változását be kell jelenteni az ingatlanügyi hatóságnak. Ehhez változási vázrajz szükséges, amennyiben a földrészletet részben érinti a változás. Ha az egész földrészlet művelési ága változik, nem szükséges vázrajzot készíteni.

Munkadíj: 90.000 Ft-tól

Szolgalmi jog bejegyzés

Telki/szolgalmi, valamely közmű-szolgáltatói vezetékjog, földhasználat, kezelői(vagyonkezelői), vagy egyéb jog bejegyzésére szolgáló változási vázrajz.

Munkadíj: 130.000 Ft-tól

Adatszolgáltatás: 4.000 Ft
Vizsgálati díj: 500 Ft
Ingatlan-nyilvántartási eljárás díja: 6.600 Ft / hrsz.

Területmérés (AKG)

Művelt földrészletek területalapú támogatásához szükséges terület felmérés „shp” formátumban.

Munkadíj: 150.000 Ft-tól

Megvalósulási térkép

Közmű vezetékek és berendezések (elektromos, víz, gáz,…) felmérése és dokumentálása.

Munkadíj: 100.000 Ft-tól

Földtömegszámítás

Két terepszint közti térfogat számítása. Nagyobb síkok, vagy depóniák felmérése. Az egyik felület lehet egy elméleti szint is.


Munkadíj: 100.000 Ft-tól

út felmérés

Belterületi és külterületi utak és utcák felmérése. Tartalmazza a burkolatok, utcabútorok, közmű berendezések, kerítések, növényzet, táblák és a területen található egyéb objektumok felmérését. 

 

Munkadíj: Egyedi árazás szerint.

Kapcsolat

Elérhetőségeim

Faragó Csaba e.v.

Földmérő Mérnök – geodéta

Földmérő igazolvány szám: 7959/2018

Ingatlanrendező földmérő szám (IRM): 2346/2019

Geodéziai tervező, Mérnök kamarai szám (GDT): 01-17970

Tel.:

+36 30 747 0070

E-Mail:

Nytsz.:

51843821

Adószám:

68506252-1-42

Bankszámlaszám:

12100011-17894845

Kapcsolatfelvétel

Bármilyen kérdése merülne fel, keressen bizalommal elérhetőségeim egyikén vagy küldjön üzenetet az alábbi űrlap segítségével.

Ha az űrlapot választja, kérem írja le az érintett települést és helyrajzi számot, elérhetőségeit és üzenetét az alábbi mezőkben, majd kattintson a “Küldés” gombra és a lehető leggyorsabban felveszem Önnel a kapcsolatot.

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése szükséges a sikeres üzenetküldéshez.